Prológus ~ Isten hozott a Gyilkos Házban

San Francisco, 2011.

Furcsa, kísérteties szél fújt. Egy elhagyatott viktoriánus ház, amelyen látható volt a komoly elhanyagoltság magányosan állt. Redőny nincs, festék lekopott... olyan mint egy öreg özvegy, egy vidám felvonulás alatt. Minden ház az utcában színes és élettel teli volt. Teljesen más mint ez.

Egy szőke hajú fiú nézett be az ablakon, mellette egy világosbarna hajú lány volt. A srác szemében könnyek csillogtak. Szomorúan nézett be az ablakon, ahol a Harmon család már a karácsonyfát díszítette. De számára nem létezett a fa, vagy Ben, a Harmon családfő. Egy lányra szegezte a pillantását. Violet Harmon, az exbarátnője boldog volt. A fiú, talán még sosem látta őt ennyire vidámnak, a szeme is csillogott. Minek örül mindenki, mikor a szőke mindjárt belehal a fájdalomba? Miért nincs ott neki senki amikor szüksége van rá? Violet elhagyta, az anyját, Constance-t leköti az új gyereke... Akinek hosszú története van.

A fiú utoljára nézett oda, majd ezeket a szavakat suttogta:
-Várok, ha kell, akár örökké!

Párizs, 2014

Egész életemben rettegésben tartottak. Minden egyes nap egy sarokban reszketve bujkáltam az apám elől, aki megölte az anyukámat, amikor még 10 éves voltam.

Akkor még nem értettem, miért tűnt el az anyukám, miért sír a bátyám. Azt sem értettem anya halála előtt, hogy miért jön minden hétvégén, amikor apánk dolgozik, este egy kedves bácsi. Azt mondta, hogy egyszer elvisz minket erről a helyről, ahol az apám veri az anyámat. Sosem tette meg. Még anya temetésére se jött el. Robin, a bátyám, mondta el később, amikor 15 lettem, hogy miért nincs anyukánk. Apa valahogy megtudta a beszélgetésünket, és aznap ütött meg először. Utána már mindennaposak voltak a verések. Robin mindig próbált védeni engem, de persze apánk erősebb volt.

Két ember tartott életben. Robin, természetesen, és a legjobb barátnőm, Jenny, aki történetesen bele van zúgva a testvérembe. Talán ez az egyetlen dolog ami idegesít Jenny-ben..

Egy nap Jenny idegesen csörtetett be a házunkba. Apánk nem volt otthon, éppen leitta magát, és csak ilyenkor tud átönni.
-Pakoljatok! Elegem van abból, amit apátok művel veletek, így lehetetlen élni! Találtam egy elképesztő házat, elég olcsón, és a pincéri állásom fizetéséből, valamint a zsebpénzemből ki is jött. Indulunk San Francisco-ba!

Összenéztünk a bátyámmal, és tudtuk mire gondol a másik. Valóra válhat az álmunk, végre eltűnhetünk a poklok poklából. De, féltünk. Féltünk apánk haragjától. Ha rájön, akkor el fog borulni az agya, és velünk is azt teszi amit anyánkkal.
-Nem is tudom, Jen... - kezdtem bele, de ebben a pillanatban lepergett a szemem előtt szinte minden fájdalmas csattanás az apám kezeitől. Lopva a kék-zöld foltokkal borított kezeimre néztünk. Eldöntöttem mit akarok! Eltűnni ettől a szörnyetegtől, amilyen messze csak lehet, a leggyorsabban. Rögtön. - Induljunk!

A két órás autóút után végre meg is érkeztünk San Francisco-ba. Jenny egy hatalmas, mégis elképesztő viktoriánus épület mellett parkolt le.
-Jenny, miért álltunk meg? Ugye nem azt akarod mondani, hogy ezt az óriási házat vetted meg? - a bátyám szintén tátott szájjal bámult a csodánkra.
-Miért ne? - kérdezte halkan kuncogva Jenny. - Te mit gondolsz, Raven?

-Ez egyszerűen .... fantasztikus!